Ecuador. Egy ország, ahol egy gallon benzin fele annyiba kerül, mint nálunk egy liter; egy ország, ami a gazdasági válság ellenére sem állt meg a fejlődésben, s sorra épülnek az utak, a városok, a turisztikai központok; egy ország, ahol a dúl a szocializmus, a gringo-kal való kapcsolatok minimálisra visszaszorítása, s mégis a hivatalos fizetőeszköz az amerikai dollár... 

Mivel Colombiában szinte csak egy városkában voltam – Daríen -, így nehéz összehasonlítani a két országot. Az viszont sokat elmond, hogy míg ott mindenki békében és nyugalomban él – értve ezalatt, hogy autó tárva-nyitva, kulcs benne, lakások, kerítések nyitva, motorok kulccsal leparkolva... -, addig itt kisebb-nagyobb elkerített lakónegyedek vannak, kapuval, biztonsági őrökkel. S persze minden mindig zárva kell hogy legyen! Ők már csak tudják. Boltok. Nah amíg odaát bementem, s kiválasztottam mit szeretnék, addig az ablakon rácsok, mögötte ülnek az emberek, s amit kérsz, azt egy kis résen keresztül odaadják. Persze ezek csak a kis vegye-vigyék. A szupermarketekben meg kártyával fizetés, kasszánál meg zacskóba berakják s a kocsihoz viszik a megvett portékát...

Santa Marianita. Ideiglenes lakhelyem. Szép kis hely, napsütés, homokos tengerpart, pálmafák. Egyik oldalt. Másikon meg kopár dombok, elhagyott házak, s épülő utak. A faluról csak annyit, hogy a hét minden napján kint vannak halászni a helyiek, így kb semmi élet nincs. Max. hétvégén, amikor kijönnek Manta-ból a népek. De mivel ez itt egy privát srtand, öböl, így azok is csak egy kijelölt részen lehetnek. Kis bungallókban meg ehetnek-ihatnak, amit szeretnének. Mármint ami a tengerben van. Vagyis volt. Az első itt töltött hetem alatt sikerült az évés halbevitelemet meg hússzoroznom. Leves is főétel is... minden ami hal, vagy rák, vagy kagyló, vagy épp nem tudom mi, de azért megeszem – kell a fehérje! De amikor már kezdtem beletörődni, hogy innentől kezdve más nincs az étlapon, megtaláltam Willy-t, aki minden nap nyitva van, s $3-ért leves-főétel-gyümölcslé kombót ad, s nála találkozhattam a régóta várt csirkével, s marhával... Gyümölcslé. Minden nap más. Kókuszlé, ananászlé, mangólé, limonádé, görögdinnyelé. Fő a változatosság! J Aztán megépült szépen lassan a konyhánk is, így a $3-ba már belefér a reggeli-ebéd-vacsora. Na jó $5. No meg el kell készíteni... viszont időnk, mint a tenger. Látva a tengert, kicsit azért elgondolkoztató ez a mondás!

Kitesurf. Hát még mindig nem mondanám, hogy a legegyszerűbben elsajátítható sporttágak közé sorolom... „Aki tudja, csinálja. Aki nem, tanítja.” Egyenlőre a második kategóriában vagyok, de erősen dolgozom rajta, hogy átkerüljek. Ami talán a legnehezebb megszokni, hogy itt a board szinte egyáltalán nem fontos – mindegy hogy könnyű vagy nehéz, mozog-e a kötés vagy sem, hiányzik az egyik „lapátja” vagy sem... -, hanem hogy a kite-ot 100%-osan uralja az ember - mondjuk egyik nap dumálgattam az egyik helyi sráccal, akinek röpke $1800-ba került a full carbon lapja. Snowboardnál meg ha 5 fokot állítok a kötésen, már érezni a különbséget... Nah ezt a kettőt összehozni! Nem egyszerű. De már szinte probléma mentesen siklok a vizen, s szépen lassan kezdem meglovagolni a hullámokat is...

„Heey Kitesurfer!” Minap megkaptam eme elismerő szavakat Roberttől... S hogy megünnepeljük sikeres kite-ozásom, este elmentünk Paula bárjába, akit délelőtt még tanítani próbáltam kite-ozni - több kevesebb sikerrel -, s meghívott egy Burrito Loco-ra! Whiskey, tequila, rum, mentalikőr és a lángoló sambuca. Meghívott. Persze a számlánkra rákerült azért. Még szerencse, hogy a két kanadai srác is ott volt, akik közül az egyiket oktattam kb. fél óráig mindösszesen a szél hiánya miatt, de azért gálánsan kifizetett egy órát, ami majdnem fedezte az esténket...

Sikerült eljutnom a helyi „falunapra” is, ami a két település – San Mateo és Santa Marianita – közös fesztiválja. Templom mellett felállított bambuszsátor, ahol mivel évente egyszer van fesztivál, természetesen minden helyi megjelent. Mini asztalok, mini székek és mini emberek. 165-170cm. De leszámítva a gyerekeket, mindenki ekkora. Megszólalt a zene, táncra is perdültek, s mégha nehezen is hittem el, de itt tényleg mindenki ugyanakkora... Volt szerencsém kipróbálni a helyi vegyigyümit. Maracuja, narancs, mangó stb., vanília, cukor meg vmi alkohol felforralva, s használt sörösüvegekbe kitöltve. Természetesen melegen. Mondhatni olyan, mint a sógorok forralt pálinkája, de nem! Ugyanis ez édes és szinte alig tartalmaz alkoholt. Bár 2-3 dl után már azért érezni lehetett a hatását. Vasárnap este meg BBQ-party volt, szűk körben. Rengeteg chorizo, bratwurst, virsli, de sör az nem. Ugyan is vasárnap nem lehet alkoholt venni a boltokban... Itt is vannak felesleges szabályok! Viszont mivel 4 colombiai társaságában voltunk – két német kite-os meg én -, így elmaradhatatlan volt a Salsa. Felélénkítve a cserekereskedelmet, kite oktatásért cserébe Vivi Salsa-t tanított nekem, s több-kevesebb sikerrel az alaplépéseket sikerült is elsajátítottam az este alatt...