Ha két héttel ezelőtt megkérdeztek volna, hogy mit gondolok az életről itt, Marianitán, leginkább azt feleltem volna, hogy ez egy csodálatos, eldugott kis hely, gyönyörű naplementével, homokos tengerparttal, ahol tökéletesen lehet pihenni, kiengedni a stresszt, ami felgyülemlik az emberben, s nem mellesleg ideális hely kiteozáshoz, hisz mondhatni hétköznap a madár se jár erre, így "miénk" az egész part... Szép-szép, de! Mi van ha nincs szél? Mi van ha nincs tanonc? Mi van ha csak úgy meginnék valahol egy-két sört? Unalom. Talán a legmegfelelőbb szó erre. Esténként filmnézegetés, kajálás, s egy kis spanyol... Spanyol. Egy nyelv, egy idegen nyelv. Amit nem egyszerű megtanulni, s szinte minden ember máshogy beszéli. Én meg sehogy. Érteni már csak-csak, de a beszéd, az nem az én oldalam! Továbbállni! Világot látni! Végül is ezért is jöttem ide...
     S hogy egy hét alatt megváltozhat-e minden? A nyugodt, gyönyörű, de kihalt hely hogy változik át élettel telivé. Az unalmas estékből hogy lesznek szórakoztató, izgalmakkal teli éjjelek. A reggeli és esti köszönések spanyolul hogyan alakulnak át órák hosszú beszélgetésekbe. Egyszerűen. Számomra is hihetetlen, de egyről a kettőre történt minden. Kezdve Valentin és Natalie érkezésével, akik egy svájci pár, s lakókocsijukkal beutazzák Dél-Amerikát. Lassan 3 éve az úton, telis-teli élményekkel, s rengeteg pozitív energiával, vidámsággal. Eddigi legkedveltebb tanulóm volt Valentin, akivel szél hiányában ebéd közben megnéztük az eb meccseket, amúgy meg kiteoztunk egész nap. Nem kevés mókával s kacagással! Aztán meg sörözgetés a naplementével, no meg a két izraeli sráccal - Joval és Yjal, azt hiszem így írják a nevüket - együtt. S magam sem tudom miért, de megeredt a nyelvem. Spanyolul. Ezt viszont már másnak köszönhetem. S ő általa nem csak egy másik nyelv, de egy másik világ is kitárult elém... S hogy mennyire fontos is az anyanyelv? Leginkább akkor jön rá az ember, ha az érzéseit szeretné kifejezni! Bárcsak megtehetném magyarul... Poco-poco, de szépen lassan spanyolul is meg tudom tenni, s a gyöngykagyló - talán nem a legszebb hasonlat rá - egyre jobban kinyílik előttem, melyben még magam sem tudom, mekkora a gyöngyszemet találok végül!