Mielőtt elindultam A NAGY útra, ide, a világ másik végére, sokat nem gondolkoztam azon, hogy vajon jó lesz-e ez nekem vagy sem. Szimplán világot akartam látni. A vén Európát mondhatni már bejártam, s a „büszke nő” mindig is az otthonomat rejti majd, de a vágy, hogy megismerjek egy másik kontinenset... Elragadott a vágy! Néhányan nem akarták hogy idejöjjek, féltettek, s rettegtek a gondolattól, hogy tényleg belevágok! Talán eddigi életem legmerészebb döntését hoztam meg, s a „kis kockázat kis haszon, nagy kockázat nagy haszon” elmélet úgy látszik igazolódik...
Két és fél hónap nyugot ittlétem után igazán szerettem volna egy kicsit utazgatni is, hisz Ecuador sokkal több nyújt, mint Manta és Santa Marianita. Mivel már elég közel van a kávézó megnyitása – napok kérdése -, úgy gondoltam, vagy most vagy majd csak hónapok múlva lesz rá időm. S az utázási vagyakon kívűl mi motivált még? Érzelmek! Érzelmek, melyeket szavakkal nem lehet elmondani, melyeket át kell adni s ugyanakkor be is kell tudni fogadni. Négy nap utazás alatt könnyedén „átvándorolnak” ezek az érzések, s olyan ajtók nyílnak meg, melyek ha egyszer kinyitunk, többé nem szeretnénk zárva találni, mert az fáj. Viszont ha átlépjük a küszöböt, a mennyország tárul ki elénk.
Szóval vasárnap bérautó keresése a neten, majd hétfő reggel már az irodában írom alá a papírokat, kocsikulccsal a kezemben. No persze nem ment minden zökkenőmentesen, hisz ha autót akarok bérelni, akkor vagy biztosítással – ami napi $33 plusz -, vagy $5000 bankártyán való blokkolásával jár. Persze low budget, szal blokkolják a kártyán lévő összeget, amin természetesen nem volt annyi, így mindösszesen $600 lett tartalékolva számukra, ami a kocsi visszavitelekor derült ki. Mondhatom nem kis örömöt szereztem az Avis alkalmazottjának, aki odaadta a kocsit, hisz – egy horpadást leszámítva, amit szerencsére nem vettek észre – karcolás nélkül vittem vissza a kocsit.
Nemsokkal indulás után már meg is állunk ebédelni egy a part menti étteremben, ahol a tulaj épp a halakat pucolja. S hogy miért fontos infó ez? Nem hiszem, hogy valaha is ettem ennyire friss és omlós halfilét! Szinte elolvadt a számban... No de mentünk is tovább délre, Porto Lopez, Los Friales majd Montanita, ami Ecuador Ibizája, hajnalig tartó bulikkal, tele hippikel és rasztákkal, s persze fiatal turistákkal. Egy kis tanakodás után úgy döntöttünk, hogy az estét még is csak máshol töltjük, így eljutottunk Salinas-ba, majd Santa Elena-ba, ahol végül is megszálltunk. Másnap egy rövid körültekintés Guayaquil-ban, majd irány a cél, CUENCA. Nem is sok választott el minket a városkától, csak az Andok. S hogy 1-1,5 óra alatt a 0-ról felmenni 3800 méterre megterhelő-e a szervezetnek? Az. Ja, s persze röppke 40-50 perc vakvezetés, hisz a ködben szinte semmit nem lehett látni. Még szerencse, hogy nappal volt... Viszont miután túljutottunk a ködön, a csoda várt ránk. El Cajas, egy nemzeti park, ami 3000 m felett fekszik, s ahol a röppke 10 perces megállónk nem kis fejfájást és szédülést hozott. Délutánra már meg is érkezünk Cuencába, ami eddigi utazásom egyik csodája volt. Tele templommal, kis utcákkal, macskakővel... Otthon éreztem magam! Bár sokkal nagyobb mint Szentendre, mégis felüdítő élmény volt sétálgatni az utcákon. S az egész várost körülölelték az Andok volnulatai, melyek mint a Kárpát-medence, védelmet nyujtottak a városnak. Mivel magával ragadott mindkettőnket, maradtunk még egy napot, s csak csütörtökön indultunk tovább. Ingapirca. Egy misztikus hely, inka romokkal. Birodalom, hit, filozófia, energia. Lenyűgöző élmény volt megismerni az inka kultura egy darabját, s megérteni, hogyan is éltek, gondolkodtak. Pacha Mama, ami nem más mint a Föld Anyja. Nem istenben, hanem a természetben hittek, s az ottélők még mindig is hisznek. Az idegenvezetés alatt megtudhattuk, miként építkeztek – trapéz alakban a földrengések miatt -, hogyan nézett ki a naptáruk – 28 nap, 13 hónap -, hogyan is használták a növényeket – pl. halucinogén virágok -, csatorna és viz hálózatuk volt... A túra után sétálgattunk még egy kicsit, s megáltunk kukoricázni. Pontosabban ahhoz hasonló csöves zöldség. Helyben készült sajttal...
Csodás helyeken jártunk, s köszönhetően Vivi hihetetlenül nyitott és bályos személyiségének, olyan emberekkel ismerkedhettem meg, olyan történeteket hallhattam, tapasztalatokkal és kultúrákkal találkozhattam, melyeket soha nem fogok elfelejteni. A képek magukért beszélnek, de az élmények, érzések, érzelmek bennem élnek tovább...
S hogy hogyan is alakul majd a jövő? Ki tudja. Minden nap egy új cetlit húzok ki abból a bizonyos cilinderből, s új élményekkel gazdagodhatom. S ha A NAGY utazásom, Dél-Amerika felfedezése többet nem is tartogat számomra, akkor is boldog leszek, hogy meghoztam ezt a döntést, s nem hagytam lebeszélni magam, hisz tán életem legszebb napjait élem itt, Ecuadorban...
